Székelyföld. A harapnivaló kristálytiszta levegő, a zúgó fenyvesek a Hargitán, évszázados templomok, rohanó patakok, hegyoldalban legelésző birkanyájak. Mit érne mindez a csoda a 700 ezer székely-magyar nélkül. Csodálatos és messze földön híres székely vendégszeretetük egyik kihagyhatatlan gyöngyszeme a székely konyhaművészet. Mi az amitől szinte elérzékenyülve kóstoljuk a nálunk már elfeledett finomságokat, és az ismert ételeink is ízletesebbnek tűnnek?! A közös múlt genetikai öröksége, gyermekkorunkban ízlelt, nagyanyáink és édesanyáink által sütött-főzött régi emlékek simogató és bizsergető valósága a szánkban, ez adja a csodát.
A csodát, amely az egyszerű és célszerű ételekben, a friss zöldfűszerek harmonikus együttesében jelenik meg. A székely ember abból készítette az ételeit, amit maga termesztett, vagy az erdőn-mezőn talált. Fűszerezésében jelentősen eltér a mai magyarországi ételek ízétől hiszen az erős borsos paprikás ízvilág helyett a zöldfűszerek bájos ízharmóniája dominál. Mindennapos fűszerek a csombor, a kapor, a tárkony, gyakori a rozmaring, lestyán, kömény, majoránna, bazsalikom. A székely ember a természettel való harmóniáját kiterjesztette az étkezési kultúrájára is. Az asztalra kerülő ételek követték a természet váltakozását, figyelemmel voltak az ünnep és hétköznapokra.
A székely konyha természetesen a magyar gasztronómián kívül legalább annyira erdélyi is. Erdélyi abban az értelemben, hogy az itt élő népek, magyarok, románok, szászok, örmények, zsidók kultúrájának, egyéniségének egy-egy lenyomata megjelenik a közös konyhaművészetben is, átvéve egymástól ételeket, szokásokat.
|
Lapozzon bele a könyvbe!
