Székelyföld. Amikor kimondjuk, máris valami megfoghatatlan titokzatosság, valami azonnali misztikus borzongás lesz úrrá rajtunk. Székelyföl mindannyiunk élő lelkiismerete. Akárcsak a saját lelkiismeretünkkel, először vonakodva nézünk vele szembe. Aztán valami erő hatására elindulunk Székelyföldre, s attól kezdve menthetetlenek vagyunk. Habzsoljuk mindazt, amit ez a csoda nyújt. Lenyűgöznek minket a havasok, harapjuk a kristálytiszta levegőt, azonnal magunkénak érezzük a hegyeket, a rohanó patakokat, a simogató zöld réteket.
Tudjuk, hogy magyarok élnek errefelé, mégis döbbenettel vegyes csodálat taglóz le mindenkit, amikor igazán találkozunk velük. A csodálatos és vendégszerető székelyek testvérekként fogadnak, az ezeréves magyar történelem jelenik meg a várakban, a templomokban, az emlékhelyeken, a régi városokban. Minden kő, minden patak, minden fa, regéket, legendákat mesél, a magyarság legendáját. Mesél a hős székely népről, aki hazát foglalva, véráldozatok során tartotta meg a szent földet, és tartja ma is a Kárpátok lábánál.
"Könyvemet elsősorban vizuális kedvcsinálónak szántam, semmiképpen nem részletes útikönyvnek, így az én szubjektív szempontjaim szerint válogattam a bekerülő látványosságokat. Egyetlen célom, hogy könyvem hatására sokan döntsenek egy életre szóló székelyföldi utazás mellett, akik pedig már jártak ott, kedvet kapjanak egy hosszabb barangolásra. A többi már nem az én dolgom, minden egyebet elrendez majd Székelyföld." (Pataki János)
|